A cím önmagáért beszél, de határozott iróniával vegyített. Tulajdonképpen miért is? Mindenki döntse el, hogy jogos e az ironizálás...
    Minden egy csütörtöki napon kezdődött. Terveztem, hogy unokatesómmal -itt Manónak fogom hívni- leutazom Szabolcs-megyébe, hogy meglátogassam drága nagymamámat. Tettük ezt annak ellenére, hogy eddig is volt néhány kalandunk a MÁV-val csoportos családi utazásaink során. Ki is néztünk egy IC-t -gyengébbek kedvéért Inter City járatot- ami az Internet szerinti menetrenden 7:05-kor szombaton a Keleti pályaudvarról indult. Meg is vette rá Manó a jegyet, hogy ne akkor kelljen ugye, amikor már aznap ott vagyunk az állomáson. El is érkezett a ˝Nagy Nap˝. Ott álltunk az állomáson 6:50-kor és vártuk, hogy melyik vágányra írja ki a nagy tábla a mi vonatunkat. És vártunk. És vártunk. És vártunk.  Éreztem, hogy az adrenalin egyre inkább pumpálódik bennem. Mondom magamban: ˝-˝Bodri˝ b+, mikor írják má ki azt a szart...?˝. 7:00. Végleg elveszett a türelmem. Rohantam az első kalauzhoz, akit csak látni véltem, panaszolva neki a problémámat.  A válasz egy méla arckifejezés és 1 alig érthető  ˝nemtomhaggyámánbékén˝ stílusú válasz volt. 7:03. Teljesen kétségbe estem.  Információs szolgálathoz rohanva próbáltam tudakolni, hogy honnan is indul a vonatom. Azt mondja nekem a titkárpicsa: ˝Kéremszépen tessék megnézni a kiírásokat...˝. Kifogytam a cérnából. 7:04. Megláttam az utolsó vágányon egy szabadon álló Inter City-t. Atyám, add, hogy az legyen. Keresztülrohanok a vágányokon, mivel kerülni már nem volt se időm se helyem. Mindeközben méltatlanul nem ejtettem szót sem a mögöttem végig hősienen, nagy táskával a vállán loholó Manóról, aki valósznűleg, ha nem lett volna idegesebb, mint én biztosan kidobta volna a tüdejét is, csak éppen az idegeskedés lefoglalta minden tizedmásodpercét... Szóval. Átrohantam a vágányok között az utolsó vágányról fellépve bevertem a sípcsontomat a padkába. Mindegy. Hiába. Nem az az IC volt. Vissza az információhoz. Ott aztán végre voltak kegyesek megmondani, hogy a mi vonatunk nem a Keleti pu.-ról indul, hanem a Nyugabiól.... Nagyon sajnálják, váltsuk vissza a jegyet. De zirka fél óra múlve indul egy vonat ami ugyan bejár közbe Tolnát-Baranyát, de végülis át lehet róla szállni arra a vonatra, amit erdetileg kinéztünk. Na rush to the pénztár. Ott végülis át tudtuk váltani a jegyet, kisebb nagyobb fennakadásokkal, tekintv, hogy a legkisebb mértékben sem segtőkész pénztáros unott pofával igyekezett mindinkább megnehezítei a dolgunkat. Közben aztán a tekintetemmel keresztül  vesén kellett szúrnom, majd félbe kellett vágnom egy akadékoskodó, házsártos, a sorban mögöttünk álló vénasszonyt aki aztán elhallgatott, magában a legsötétebb boszorkányi átkott magában mormolva. Végülis sikeresen felszálltunk arra avonatra, amia jegyünkön szerepelt. A dolog pikantériája, hogy ez az a vonat, amihez rohanva bevertem a sípcsontomat, ami sikeresen el is kezdett vérezni, amit csak Kisvárdán uticélunk elérésekor vettem észre. Tulajdonképpen kiszakadt 1 cm-nyi hús a lábamból... :S Természetesen a Szabolcsvolán nem várta be az IC-t, és elindította a buszait az IC beérkezése előtt 10 perccel.... aminek követeztében 2 órás várakozásra kényszerül az utazó.  A sebemre visszatérve, mivel ugyan le lett jódozva, de orvosi ellátást nem ˝kapott˝, így sikeresen Vasárnap este, visszaérkezésünk után nekimehettem az éjszakának a Madarász utcai kórházig, ahol az ügyeletes sebészeten kaptam egy jófajta tetanuszt, meg egy király kötést, meg egy hónap pihentetést. No foci, no víz. Csúnya mulatság. Mindez a ***** MÁV miatt.
Magyarország 2007. (Manó megúszta az utzást egy jó adag adrenalinnal, épségben. Szerencse.)

by Bodri Úr.